Chapter 7: Impossible

Sziasztok.Hol is kezdjem? Tudom hogy sokat késtem a fejezettel. Igazából nem kezdenék egy magyarázkodni. Kifogásokat keresni, hogy miért nem írtam meg a fejezetet. Sok minden történt az elmúlt hetekbe amibe nem mennék bele, nem ez a fontos. Mindegy. A lényeg hogy most itt vagyok, bár szerintem nem lett a legjobb rész. Jó olvasást, várom a kommenteket. :)
Egyébként annak aki szereti Tóth Marcit, annak itt van az új blogom, amit nem egyedül írok :)
http://littleme-beproudofyourself.blogspot.hu/
U.I:  Boldog Névnapot Maykeenak és nektek pedig Boldog Mikulást! :)
_____________________________________________________________

Impossible- Lehetetlen. 

Fall Out Boy- I Don't Care

   'Honey szemszöge:'

Reggeli napfény süt be az ablakon. Pislogok párat majd óvatosan nyitom ki a szemeimet. Körbe pillantok a szobában, és állapítom meg hogy Miki sehol sincs. Kimászok az ágyból és keresek valami ruhát amivel bemegyek a fürdőszobába. Gyorsan átöltözök majd a hajamat összefogom majd felveszek egy papucsot és lemegyek a konyhába. Ahonnan finom illatokat érzek. Nagy meglepődés ér. Mayke-t pillantom meg amint ügyetlenkedik a konyhába. Nagy valószínűséggel valami ehetőt szeretne készíteni. Halkan settenkedem oda hozzá és hátulról átölelem.

Hirtelen rezzen össze. Szegény kissé megijedt.

-Csak én vagyok-puszilom meg az arcát.

-Megijesztettél-mondja miközben folytatja a főzést de én még mindig nem engedem el.

-Ne haragudj-suttogom. 

-Semmi baj, egyébként nem gond ha használtam a konyhádat?-kérdezi 

-Dehogy gond, ne hülyéskedj. Sőt örülök, hogy nem nekem kellett kínlódnom a kajával-magyarázom majd elengedem.

-Mi lenne ha visszamennél a szobába és én majd felviszem neked a reggelit?-kérdezi felvont szemöldökkel.

-Jól hangzik, de azt hiszem inkább leülök ide- mondom majd leülök az egyik székre.

-És nézem ahogy szerencsétlenkedsz- mosolygok.

-Milyen kedves, akkor jó szórakozást, édes- néz rám majd kacsint és tovább folytatja a kaja készítését vagy valami hasonlót. Hát érdekfeszítő egy látvány volt az biztos. Jókat nevettem rajta.

-Ne nevess- mondja.

-Bocsi, csak olyan..szerencsétlen vagy-mondom.

-Egyébként hol találkozunk Marcival?-kérdezem felvont szemöldökkel.

-Arra gondoltam, hogy elmegyünk bowlingozni-mondja.

-Okés, az tök jó, de vigyázzatok meg még a végén megver egy lány-mosolygok.

-Csak szeretnéd-vigyorog.

...............
 -Itt vagyunk- szál ki a kocsiból Miki.
 -Csodás-mosolygok majd ki szállok én is a kocsiból és elindulunk a  Bowling pálya felé.
-Szóval, ezt a Marcit honnan is ismered?-kérdem út közbe Mikitől.
-Még az X-faktorból ismerem és azóta ő az egyik legjobb barátom- magyarázza.
-Szuper-mondom.
- Ott van- mutat Miki a Bowling pályán egy srácra.
-Sziia-megy oda hozzá Miki majd követem én is.
-Sziasztok-néz elsőnek Mikire utána meg rám. Alaposan végig mér. Majd Mikire pillant.
-Marci, ő itt Honey, akiről meséltem. Honey ő itt Marci. -mutatja be Miki.
-Szia-mosolygok majd belekezdünk a játékba. Az eleje elég rosszul indult, de a végén jól belejöttem. Bár Marci nyert, de nagyon jó volt játszani és én komolyan mondom ezek a fiúk nem normálisak. De tényleg. Mondjuk Mikiről tudtam hogy bolond, de Marci se nagyon komplett. Mindegy, a lényeg, hogy jól szórakoztam és nagyon régen nevettem ennyit. Miután vége lett a játéknak, a boowling pályánál volt egy büfé, ahol megittunk egy-egy italt. Ezek után Marcitól elköszöntünk és Miki haza vitt majd leparkolt a ház előtt.
-Köszönöm a mai napot. Igazán jó volt-mosolyogtam Mikire.
-Örülök, hogy jól érezted magad. Meg tettem minden tőlem telhetőt, hogy kicsit jobban érezd magad-mosolygott ő is.
-Sikerült elérnek. Köszönöm-mosolygok majd egy apró puszit nyomok az arcára.
-A próbán majd találkozunk-mondom majd kiszállok a kocsiból és bemegyek a házba.
Leveszem a cipőmet, a kabátomat, a sapkát meg a sálat majd a táskámat levágom a kanapéra és a konyha felé indulok. El készítek egy forró teát. Majd leülök vele a TV elé. Megnézek közben egy sorozatot, bár igazából nagyon nem figyeltem a sorozatot inkább gondolkoztam és gondolkoztam. Fogalmam sincs, hogy hogyan jutottam el idáig. Egyik perce még a volt barátomtól rettegek, a másik percben meg biztonságban érzem magam, úgy mond egy idegen fiú mellett. Na jó már annyira nem idegen de akkor is. Azt hiszem szépen lassan kezdek bele szeretni. Pedig megígértem magamnak hogy soha többet nem akarok ilyet érezni. Az hiszem végre az életem kezd rendeződni, de még szinte mindig egyedül járom az utamat és egyik percről a másikra nem fogom elengedni a múltat. Lehetetlen...