Chapter 6: Over

Sziasztok. Itt is lennék a következő fejezettel és mint látjátok a blognak új fejléce is van. Remélem nektek is legalább annyira tetszik mint nekem. Jó olvasást és ne felejtsetek el kommentet írni. Imádlak titeket.

Üdv, Cassie.

U:I: az egyik kedvenc dalomat csatoltam a fejezethez, szóval meghallgatni :D
___________________________________________________________________

Over- Vége

Little Mix- Towers

A nap során három filmet is megnéztünk és végre hosszú idők óta de újra biztonságban éreztem magam. A karjaiban nem féltem semmitől, pedig alig ismerem mégis bízok benne ami az én esetemben elég lehetetlennek tűnik. Nem tudom, hogy mit érzek , vagy hogy mit érez ő. Csak a jelennek szeretnék élni, elengedve a múltat és nem foglalkozva a jövővel. Annyiszor mondogattam magamnak, hogy " Minden rendben van, jól vagyok én egyedül is, fiú nélkül". Talán a körülöttem lévők mindezt elhitték de én sosem. Még mindig nem vagyok rendben, és igenis szükségem van valakire aki ott van mellettem a legrosszabb időszakokban is nem csak akkor mikor minden szép és jó, és azt hiszem Mayke az aki itt van, lesz mellettem. Olyan nyolc óra felé Miki leparkolt a házam előtt.

-Bejössz?-kérdeztem a bejárati ajtó előtt

-Hát ha nem gond-mosolyog Miki.

-De óriási gond...fiúk-forgattam meg a szemeimet majd beléptük az ajtón. De nem kellett volna mert a vér majdnem megállt bennem. A kanapén ülve Chris mosolygott vissza ránk.

-Végre hogy megjöttél-áll fel a kanapéről.

-Ne merj közelebb jönni-néztem rá gyilkos szemekkel közben hátrálni kezdtem, ami ahhoz vezetett, hogy a mögöttem álló Mikinek neki mentem aki elém állva védett meg.

-Honey, most komolyan gondolod ezzel a gyerekkel az életedet?-kérdi felvont szemöldökkel Mikin keresztül.

-Jobban jársz ha eltűnsz mielőtt én doblak ki-szólal meg most már Miki.

-Honey nem vagy normális. Nézz már rá és rám- mutogat Chris mire végleg elegem lett. Eddig is tudtam, hogy egoista de hogy ennyire. Kész itt van elegem. Összeszedem az összes bátorságomat és Mayke mellé lépek.
-Tudod mit Chirstopher? Nem érdekel többé mit gondolsz és te magad sem érdekelsz többé. Nehezen de elfogom engedni a múltat és te vagy az utolsó ember aki felettem vagy Miki felett ítélkezhet- kötöm a szavakat az arcába. Bár remeg a kezem és még mindig félek tőle, de végre jó volt ki mondani.
-Te sosem voltál ott mellettem a nehéz időszakokban. Sőt te okoztad azokat és annyi fájdalmat okoztál amit senki más és tudod ez az oka, hogy a szívem már utálaton kívül semmit sem érez, te vagy oka mindennek- mondom még mindig.
-Tönkre tetted az életem, felfogod ezt. Most pedig takarodj- mutatok az ajtóra, bár már nem vagyok valami nyugodt.
-Még nem végeztünk veled-mutat Mikire majd dühösen becsapja maga mögött az ajtót.
Mayke-ra nézek aki furcsa tekintettel bámul rám. Én csak megrázom a fejem és elindulok a konyhába. Kinyitom a szekrény ajtót és kiveszek belőle egy üveg whiskeyt meg egy poharat. Töltök egy picit majd egyből megiszom az egészet alkoholt ami a pohárban volt. Majd újra töltök mikor Miki kiveszi a kezemből és leteszi a pultra.
-Ne tedd magad újra tökre-néz rám.
-Te sem fogsz sosem megérteni, senki sem fog-nézek rá könnyes szemekkel
- Hé, nézz rám-fogja meg az arcomat és maga felé fordítja majd a szemembe néz.
-Én mindig itt leszek és segítek neked, oké?-néz rám mire visszafordulok a pulthoz.
Kezembe fogom a poharat amiben még volt ital és az egészet a falhoz vágom majd, szépen lassan lecsúszok a padlóra. Lábaimat felhúzom és bőgni kezdek. Szerintem ember még annyit nem sírt mint én.
Mayke letérdel elém és letörli a könnyeimet mire rá nézek.
-Csak sajnálatot érzel irántam igaz?-kérdem szipogva.
-Ne butáskodj már, szeretlek-szorít szorosan magához.
-Én is-motyogom a fülébe.
-Itt maradnál velem este?-kérdem felvont szemöldökkel mire Miki aprót bólint és felsegít a földről.
...............
Miután Miki hazament pár cuccáért, utána elsőnek én utána ő ment el fürödni, majd az ágyban a telefonomat nyomogattam mire Miki belépett a szobába.
-Kész vagy?-kérdeztem felvont szemöldökkel-
-Aha-mondta majd lefekszik mellém és betakarózik.
-Köszönöm, hogy itt vagy-nézek rá.
-Ez csak természetes-mosolyog.
-Én akkor is hálás vagyok neked és nem akartam hogy mindezt lásd. Ezt a sok szörnyű dolgot amiken keresztül mentem-mondom.
-Én viszont még a barátaidat sem ismerem kivéve Danit meg Botit-motyogom.
-Tudod mit? Holnap bemutatlak egy nagyon kedves barátomnak. Amikor még a tehetség kutatóban voltunk nagyon jóba voltunk, Marci a neve és ő is Londonban van jelenleg-mondja Miki mire aprót bólintok.
Odabújok Mikihez. Szorosan, mint hogy ha ezen múlna az életem. Most jelenleg így is érzem. Ha ő nem lenne mellettem nem tudom mit csinálnék, de ebbe bele se merek gondolni. Mayke aprót belepuszil a hajamba majd lehunyom a szemeimet.
.............
Riadva ébredek fel. Levegőért kapkodom, hirtelen felállok és a fürdőszobába sietek, hideg vízzel meg mosom az arcom és belenézek a tükörbe. Elég ronda látvány vagyok. Szemeim vörösek és be vannak dagadva, totál kikészültem. Vissza megyek a szobába, megnézem a telefonomon az időt, megállapítom hogy hajnali három óra lesz. És leülök az ablak előtt lévő kis kanapé szerűségre, sarok ágyra. Kifelé bámulok, a sötét éjszakára. Fejemet az ablaknak döntöm és csak agyalok és agyalok. Kíváncsi lennék mi van most a családommal. Apával, a kis húgommal. Kíváncsi lennék mi van anyával. Hogy miért nem keres. Elveszem a fejemet az ablakról és az ágyban alvó Mayke-ra pillantok. Édesen szuszog. Akaratlanul is elmosolyodok és arra gondolok, hogy mégis mivel érdemeltem ki ezt a fiút?
Vissza bújok mellé az ágyba. Pár percig csak bámulom Mikit, majd utána fejemet a mellkasára helyezem és elalszom.