2014. január 16., csütörtök

Chapter 15

Sziasztok, nos meghoztam az új fejezetet. Tudom, hogy késtem, sajnálom, de végül sikerült megírnom a részt. Remélem, hogy tetszik és írtok majd pár kommentet.
Jó olvasást. :D
Üdv, Rosette.


Zene. Mindig része volt az életemnek. Sose tudtam nélküle élni. Amikor zenére táncolok nincs más. Csak, én a zene meg a tánc. Erről szól az életem. A zene egyszer már megmentett, egyszer már megváltoztatta az életemet és most ez másodjára is megtörtént. Furcsa, de jó érzés. Pár hónap alatt az életem teljesen meg változott.
Már nem félek a volt barátomtól, helyette Mikire rá találtam vagy inkább ő rám. Anyával újra beszélünk, annyi év után. Apa és a húgom Angliába költözött. A tán csoportommal előre haladunk és büszke vagyok rájuk. Az én tanítványaim. Aláírtam egy szerződést és dolgozunk az első albumomon. De mégis azt mondom, hogy ez nem elég. Igen, rohadt önző vagyok, de ez nem az én életem. Már nem a táncról szól. Oké, zene-zene, de akkor se ugyanaz. A zene még mindig jelen van az életemben, de érzem belül, hogy egyre jobbak kezdek elveszni. Kezdem elveszteni az igaz Honey-t. Az egyik legrosszabb dolog mikor belenézel a tükörbe és bevallod, hogy ez már nem te vagy. Leginkább egy undorító személyt látsz a tükörképeden. 
Elvesztettem önmagamat, újra. Újra megtörtént. Újra kezdek kifordulni önmagamból. Újra, végig fogok mindenen menni, újra tönkre fogom tenni magam, érzem.
-Honey, a refrént újra vegyük fel és utána mehetsz- mosolyog rám  Jim. Aprót bólintok majd bekapcsolja az alapot én felteszem a fülest és a lehunyom a szemeimet.
Losing him was blue like I'd never known
Missing him was dark grey all alone
Forgetting him was like trying to know somebody you never met
But loving him was red
Loving him was red
- énekeltem el utoljára a RED refrénjét. Ez a harmadik dal amit a hetek alatt felvettünk.
Az elsőnek felvettük a I Knew You Were Trouble című dalt utána a You Belong With Me dalt most pedig a Red-et. Tényleg, én igazán büszke vagyok arra, hogy itt lehetek és énekelhetek. Mások csak erről álmodnak. De túl sok már. Album, táncpróbák és közelegnek a fotózások és a videóklipp forgatások és ezek mellett van magán életem is. Ott van a családom és Miki is. Nem akarom egyiket se elveszíteni. Ők a legfontosabbak és nekik köszönhetek mindent. Azt hogy most énekelhetek, hogy táncolhatok.
-Rendben, mehetsz, mára ennyi.- fújja ki Jim is a levegőt.
-Köszönöm.- teszem le a fülest és hagyom el a helyet. Végre, fárasztó volt ez a nap is. De még megyek próbára. A csapatot muszáj fel készíteni a versenyre. Mert már csak pár hét és megyünk országos versenyre, szerencsére mindenkinek jól megy a tánc. De ha nyerni akarunk a legjobbaknak kell lennünk.
....
-Honey, megint késtől-  éppen hogy betoppanok a táncterembe egyik tanítványom egyből letámod.
-Ne haragudjatok, csak tudjátok hogy ez az album meg minden. Siettem és itt vagyok, ez a lényeg.- nézek rájuk. Végig nézek rajtuk. Imádom őket és látom, hogy csalódottak. Utálom ezt így.
-Fontosabb az album mint mi. Pedig mi mindig itt voltunk- szólal meg az egyik csaj.
-Nem, ti vagytok a legfontosabbak. Ti vagytok a családom. Ezen senki nem változtat. Se Miki, se Jim se az album, világos?- nézek rájuk határozottan. Mire aprót bólintanak és a zene lejátszóhoz lépek majd elindítom a már jól ismert zenét. A tükör elé lépek, középre. A többiek magabiztosan állnak mögöttem és várják míg elkezdődik a zene. Tánc közbe látom az arcukon, hogy imádják amit csinálnak. A tánc és a zene az életük, ez köt mindannyiunkat össze, de tényleg.
......
Pár óra múlva már a kanapén ülök magamon egy takaróval. Kezemben egy forró kakaóval. Egész nap erre a pillanatra vágytam. Végre itthon, nyugiban. Hát nem tudom, hogy mi lesz ha még híres is leszek, mert ugye még csak az albumon dolgoznak és még nem követnek lesi fotósok mindenhová.
Nem, ez nem az én életem, már nagyon nem az. Hirtelen kaptam fel a fejem az ajtóra, mivel kopogást hallottam. Óvatosan állok fel majd teszem le a kakaót az asztalra és csoszogok el az ajtóig majd nyitom ki az ajtót. Barátom ragyogó mosolyával találom magam szemben. Ami mindig erőt ad, ő az akiért még van értelme ennek az egésznek.
-Juj, mi baj?- néz rám aggódva.
-Nincsen semmi baj.- mosolygok halványan.
-Látom, na engedj be- mondja majd be engedem és ad egy puszit az arcomra.
-Szóval, mi a gond?- kérdi felvont szemöldökkel.
-Semmi, tényleg. Minden okés- mosolygok rá. De látom az arcán, hogy egy cseppnyire se hiszi el. Még én magam sem.
-Akkor én leülök és hallgatlak- mondja majd helyet foglal a kanapén.
-Jó, tudod mi a bajom?-kérdem felvont szemöldökkel mire aprót bólint. Előtte állok a kanapé előtt és csillogó szemeibe bámulok.
-Miki, én ezt így nem bírom. Folyamatosan írom a dalokat az albumra, éneklek, táncpróbákra járok, a kapcsolatunk, apa, Leila, anya....túl sok érted? - nézek rá, mire ő kikerekedett szemekkel néz rám.
-Honey- néz fel rám.
-Nem, Miki...nem bírom ezt így...minden az utamat keresztezi...szeretlek, tényleg és hálás is vagyok neked...az életem megváltozott ahogyan én is és mi is egyre kevesebb időt tudunk együtt lenni.- nézek rá.
- Figyelj- áll fel a kanapéról és jön közelebb.
- Nehéz, tudom..de én mindig itt leszek- néz mélyen a szemembe.
-És ha mégsem?- nézek rá.
-Olyan nincs, együtt megoldunk mindent- mosolyog majd aprót bólintok és szorosan magához ölel.
-Köszönöm...örökre hálás leszek neked, mindenért- nézek rá.
-Szeretlek- mosolyog majd ajkait az enyémre tapasztja. És azt hiszem ezeket a pillanatokat imádom. Amikor a karjaiban tart, amikor megcsókol, amikor magához húz, megölel és a fülembe suttogja, hogy szeretlek. Ezek az apró dolgok, mindennél többet érnek. Ő mindenkinél többet ér.



4 megjegyzés: